Luxushajókn szokás, hogy a nap végén fogadásokat kötnek arra mennyi utat tesznek meg másnap délig. Mivel vacsora közben kitört a vihar, Mr Botibel az alacsony távra tette a tétet, pontosabban az összes pénzét. Ilyen időben nem tudnak olyan sok utat megtenni, tehát a nyereség biztos és a feleségét is nagyon meg fogja vele lepni. Nyugodtan aludt el, ám mikor másnap reggel felébredt és megláttta, hogy a tenger olyan nyugodt, amilyet csak ritkán látni, nagyon megijedt. Valahogy meg kell állítani a hajót néhány órára, hogy mindenképpen ő nyerje a fogadást. Támadt is egy remek ötlete. Sportruhát vett fel, mert abban könnyű úszni. Kiugrik a tengerbe, hogy legyen szemtanúja és azonnal segítségért siessen. Míg kihalásszák, nem kevés idő telik el. Felment a fedélzetre, ahol csak egy nénike álldogált és a tengert nézte. A célnak tökéletesen megfelelt, de azért szóba elegyedett vele, hisz tragédia lenne, ha kiderülne, hogy a nő esetleg vak, néma, vagy süket. A hölgy rendkívül kedvesnek bizonyult, talán túlságosan is, ezért biztosra vehető volt, hogy mindenképpen szólni fog valakinek, ha meglátja, hogy vízbe esett. Elbúcsúzott tőle, mondván sportolni megy. Aztán fogta magát és belevetette magát a mélybe egy picit odébb, miközben hangosan segítségért kiabált. Biztosra vette, hogy a nő meglátta. A fedélzeten a hölgyhöz egy fiatalabb nő csatlakozott, aki jól leszidta az öreg nénit. Tudja jól, hogy csak a felügyeletében sétálhat. A néni elmondta, hogy az előbb beszélgetett egy kedves úrral, aki azt mondta sportolni akar és beugrott a vízbe úszni. Még a ruháját sem vette le. A fiatal nő pedig csak legyintett, ugyan, badarság! Majd bekísérte a nénit.